(részlet)
Harag

Az önzés butító dögszagát
hordja a szél,
szemünkre hályogot tapaszt,
csak az nő bennünk
amitől összeroppanunk,
zsugori szívünk
csak zsugorodni tud,
reményeink
undok alkuk,
s minden alkunk
megalkuvás.
Tükrünk már szégyelli
arcunkat - elpirul,
ez az egészség jele -
mondják az ostobák,
cicomázzuk magunkat
a mának,
képzelve azt, hogy
van még emberi arcunk,
vérünkkel is megcsaljuk
a jövőt,
miközben, mint a kártyavár,
dől össze bennünk
hazánk.

Cyrano panaszai

Havazás van a szívemben,
itt dideregsz a szememben,
s mindenekben megcsodállak,
téged, akit titkolnálak.

Még szóként is tiltva voltál
titkolt tőlem titkos zsoltár,
szerelmedből nem maradt más
nekem, csak a földbehullás.

Szemsugarad záporában
olykor-olykor én is álltam,
kápráztatott csókod, könnyed,
s becsuktál, mint megunt könyvet.

Az ajkamon nincs bocsánat,
csókod a csókomra száradt,
szemed csukódása gyónás,
csókoddal szép az elmúlás.