3. jelenet


(Távoli zeneszó, vasak csengése, legények kurjongatása hallatszik.)

KOVÁCS Na, Jankó, ha a sisak rostélyát egy kicsit kicsinosítod, adok neked még két fillért.

JANKÓ Két fillért? Hát mi az? Semmi se.

KOVÁCS Semmi? Na, idefigyelj! Történt egyszer, hogy Krisztus Urunk ment az úton Szent Péterrel, s találtak egy fillért. Mondja az Úr Jézus: vedd fel, Péter! Nem érdemes ezér' lehajolni, semmit nem ér ez, mondja az apostol. Na, lehajolt az Úr Jézus, felvette, s vásárolt érte száz szem cseresznyét, s ahogy ment, örökké egyet leejtett. Péter lehajolt mögötte, s felvette és megette, aztán megint, megint. Mikor elfogyott a cseresznye, aszongya az Úr: Na, látod, Péter, egy fillérért nem vótál ember lehajolni, s százszor a száz szem cseresznyéért csak meggörbítetted a hátad.


JANKÓ (szégyenkezve) Megértettem, mester uram. Mindjárt neki állok annak a rostélynak.

KOVÁCS Ezt az erdélyi mesét Bíró Mátyás barátomtól hallottam. Még az áristomban.

JANKÓ (álmélkodva) Kegyelmed még börtönben is volt? (Egyet tapsolva) Elmondja-e végre, hogy mért köszönheti részben nekem az életét?

KOVÁCS (parancsolón) Tegyétek azt a forró vértet a vízbe! (Csobbanás és sistergés.) Na, gyertek ide körém, legények, s hallgassatok! Annak az évnek a tavaszán, melynek nyarán Dévait a kassaiak a bécsi börtönből kiszabadították, János kírály kapott az angol kírálytól egy csüdben kesely, hóka telivért. Oly kiváló futó volt, hogy nemhogy Budán, de még tán az országban sem akadt párja. Egyszer azt mondja nekem a kírály, hogy tegyek a lovára hevederes patkót, mert ló versenyt rendez hamarost a Csepel-szigeten. Levettem a méretet és a patához igazítottan megcsináltam a négy patkót. Három napig úgy vágtázott és ugrott vele a ló, hogy tyú, soha jobban. Ám a negyedik napon lesántult, de csak úgy magától, még egy botlása sem volt. A király körüli léhűtők rögtön azt mondták, a patkolás miatt van az egész. Másnap a ló ledőlt, talpra se bírt állni. A király nyomban a várban lévő toronybörtönbe záratott.

(Súlyos lépések, vasak csörgése, vasajtók nyikódása-csukódása hallatszik.)

JÁNOS KIRÁLY Na, kovács, amiért ilyen gondatlan voltál, amíg a lovam meg nem gyógyul, ebben a cellában maradsz! Ha elpusztul, a fejedet vétetem!

KOVÁCS Kegyelmezz, uram! Nem tehetek róla!

JÁNOS KIRÁLY Dehogynem tehetsz! Mielőtt hozzá nyúltál volna, semmi baja sem volt. Nem is sejted, mekkora szégyent hoztál a fejemre! Arról pedig hadd ne beszéljek, mennyire kedves nekem ez a paripa! Mondom: ha nem épül fel, meghalsz! Punktum. Őrség! A lábára vasat, a kezére még egy láncot és rázárni jól az ajtót!

(Csörögnek a láncok, majd a vasajtó becsapódik. Reteszcsörgés, kulcsfordulás, őrök kiáltása hallatszik egy darabig.)

KOVÁCS (mesélve) Két napig étlen-szomjan voltam. Az egyik éjjel valami megcsípte a talpamat. Reggelre már a hideg rázott, aztán napokig azt se tudtam, élő vagyok-é, avagy holt. Arra eszméltem, hogy valaki a nedves inge ujjával törölgeti a számat. A szemem sűrűn megcsipásodott, a lábam oly nehezen mozdult, mintha sziklából lett volna, s azt éreztem, ha felkelek, menten szétszakadok. Csak nyöszörögni bírtam.

DÉVAI Ne félj! Meg fogsz gyógyulni. Nesze, víz! Igyál egy kicsit! Mindjárt letörölgetem az arcodat meg a testedet is. Imádkozz velem: "Uram! Hozzád kiáltok, és Te meggyógyítasz engem, mert Te vagy az én gyógyítóm!"

KOVÁCS Így ápolgatott az ismeretlen cellatárs néhány napig. Itatott, etetett, mosdatott, s imádkozott értem szüntelen.

DÉVAI Mennyei Édesatyánk! Add, hogy a Te Igéd teljeséggel részünkké legyen, és eljusson minden porcikánkhoz! Add, hogy felépítse és helyreállítsa ezt a beteg embert! A Te Igéd testté lett, és tudom jól, minden időben meggyógyíthat minket!

KOVÁCS (nyöszörögve) Ki vagy te?

DÉVAI Egy prédikátor.

KOVÁCS Szóval, Isten embere.

DÉVAI Az én Uramnak méltatlan, bár elhívott szolgája vagyok.

KOVÁCS Úgy érzem, meghalok.

DÉVAI Élni fogsz.

KOVÁCS Tudod, attól félek, a Pokolba kerülök.

DÉVAI "Ne félj, csak higgy!"

(...)